Kései tavasz

Juditot és Attilát egy korábbi ügyfelemen keresztül ismertem meg. A Feneketlen-tó melletti otthonuk teljes felújításra várt. Leromlott állapotú, üres lakás volt csupán, ahol a terek sem voltak arányosan, funkcionálisan meghatározva. Azonban Juditék láttak fantáziát a gyönyörű Bauhaus épület negyedik emeletén található lakásban. Az átalakítás végeredménye teljes mértékben a mi képzeletünk szüleménye. Az egyetlen viszonyítási pont a konyha burkolata volt, melyet muszáj volt a beilleszteni színtervbe.

Juditék sokat utaznak. Ezen utak emlékei a régi lakásuk minden szegletében tetten érhetőek voltak. Rengeteg fénykép és festmény őrizte a kedves pillanatokat. Természetesen ezek legjobb darabjai az új lakás díszeivé is váltak. A személységük és ezen vizuális darabok összhatása révén alakult ki bennem a kép róluk, mely szürkéslilás tónusban csúcsosodott ki. A lilásszürkés színhez illeszkedve határoztuk meg a konyha burkolatát is, amely eredetileg egy betonhatású kő volt, de rendeléskor kiderült, hogy kifutó termék, és nincs megfelelő mennyiség belőle. Így, az utolsó másodpercben Attiláék nélkülem választották ki a végleges színt, így született meg az első viszonyítási pont a lakásban.

Attiláékkal is a kialakult módszerem szerint dolgoztunk együtt: meghatároztam az ütemtervet, sarokpontokat, felkutattam a megfelelő beszerzési helyeket, és együtt választottuk ki a megfelelő bútordarabokat, textileket, illetve kiegészítőket. Mivel egyértelműen nem lehetett meghatározni egy tipikus stílusjegyet, ezért megint az eklektikát hívtam segítségül. A konyhát romantikus stílusban akartam felépíteni, azonban a nappalit sokkal funkcionálisabb, modernebb térnek képzeltem el, ahol előtérbe kerülhet a mintás szürkéslila színharmónia. A zöld csíkos hálószoba Judit ötlete volt, amelyet végül meg is valósítottunk. Itt ösztönösen haladtunk, nem volt kialakult vélemény a végeredményt illetően, amit utólag sem bántunk meg. A hálószobába tervezett fenyőbútorzatot a munkák legvégén saját kezűleg csiszoltuk és festettük le, ami nagyon vicces közös munka volt.

A költséghatékonyságot szem előtt tartva egy akciós vásáron bukkantunk a nappali szekrényre, illetve a kanapéra. A lilás szín helyett Attiláék először barnát választottak volna, de végül meggyőztem őket: a célunk érdekében muszáj lesz a kevéssé konvencionális, ám annál stílusosabb tónust választani. Szerettem volna, ha a szőnyegek picit élénkebbek, formagazdagabbak, azonban ezen a ponton meghajoltam az igényük előtt: Juditék egyszerű gyapjúszőnyeget álmodtak meg a terekbe.

Attiláék utólag nagyon hálásak voltak, hogy egy-egy ponton erősebben képviseltem a véleményemet, mint például a virágmintás függöny, hálószoba lámpa, lila kanapé stb. esetében, melyeket ma már a környezetükben igazán odaillőnek látnak, és amelyeket valószínűleg, maguktól nem választottak volna. A Juditékkal való közös munka ismét beigazolta az ars poeticámat, mely szerint a lakberendezés egy iránymutatás, aminek a végén az ügyfél saját maga is képes önbizalommal kiválasztani a megfelelő kiegészítőt saját otthonába, képes felismerni, hogy mely sarokpontokhoz kell igazodni a sikeres eredmény érdekében.